Pál Tamás : Mondd, mit vársz

Eljöttem könnyű szívvel én,
Velem jött árnyékként a remény.
Nem hittem, hogy tényleg mindez jár,
Mégis fáj, ahogy elmúlt, s nem jön vissza már.

Emlékezz rám, hisz nem volt rég,
Küzdöttem érted és magamért.
Egyszer csak minden jéggé hűlt,
Szívemből az a csend lop egy percnyi néma űrt.

Refr.:
Ami rég volt, elmúlt, és már nem is fáj,
Lehet, várnom kéne, de nem bírom már.
Mondd, mit vársz, mondd, mit kérsz,
Ugye nem csak ennyit ért
Az őrült vágy, az érintés, ami mindig elkísért.
Bújj hozzám egyszer még,
Gyere, mondd, hogy van remény,
Veled együtt újra kezdeném.

Melletted minden másképp szólt,
Nem látott minket más, csak a Hold.
Éreztem mégis, máshol jársz,
Áruld el, mit akarsz most tőlem, mit kívánsz?

Refr.:
Ami rég volt elmúlt, és már nem is fáj,
Meddig kell még várnom, én nem bírom már.
Mondd, mit vársz, mondd, mit kérsz
Ugye nem csak ennyit ért.
Az őrült vágy, az érintés, ami mindig elkísért.
Bújj hozzám egyszer még,
Gyere, mondd, hogy van remény,
Veled együtt újrakezdeném.