Ne kívánj magadnak hírt és gazdagságot,

Szívednek ez nem ad igaz boldogságot.

Nézd a kis fecskepárt, megérted a dolgot.

Csak egy kis fészke van, mégis milyen boldog!

Csak az tud élni, aki mosolyog,

Kinek lelke élettől vidám,

Kiből kicsordul minden szeretet,

És himnuszt zeng az élet hajnalán,

Ki minden könnyből virágot fakaszt,

S az élet sínjén győztesen robog,

Csak az tud dallal élni,

Ki mindig, mindig mosolyog!

Ha az iskolában megtanultad az egy × egyet,

Tanulj meg szeretni, egyszerre csak egyet!

Egy napig szeretni angolos,

Egy hétig szeretni köznapos,

Egy évig szeretni emberi,

Örökké szeretni isteni!

Száraz ágon ül egy veréb,

Emlékkönyvbe ez is elég.

Ha ez mégsem volna elég,

Szálljon mellé még egy veréb!

Ne siessél férjhez menni,

Hidd el, jobb lánynak lenni!

Mert a lánynak jobb a dolga,

Az udvarló az csak szolga.

De ha férj lesz belőle,

Mentsen meg az Isten tőle!

Ő lesz az Úr,

Te meg csak a felesége!

Ne csüggedj, hogyha bánat ér.

Ez a sorsa mindenkinek itt.

A szenvedés sajgó hullámain.

Vigasztaljon egyedül a hit…

S ha felhők tornyosulnak,

Majd életed egén,

Mint minden fényes csillag,

Ragyogjon feléd a remény!

S ha az emberek hűtlensége,

Egykor elbúsítja szívedet,

Bízz Istenben, Ő veled van,

Mert Ő maga a szeretet…

Evezz, evezz az élet tengerén,

Ki ne köss a bánat szigetén!

Legyen erőd tovább evezni,

És a boldogság szigetén kikötni!

Piros rózsa, kék nefelejcs,

Engem soha el ne felejts!

Írok, írok, kombinálok,

Három tollat összerágok,

Mégsem tudok írni mást…

Ne feledjük el egymást!

Ha majd egyszer, évek múltán,

Mikor a múlt már nem beszél,

Legyek én is azok között,

Aki emlékedben él!

Ha majd egyszer, évek múltán,

Lapozod e emlékkönyvet,

Az emlékek láttára ejtesz

Egy-egy könnycseppet,

Csendüljön fel füledben

E régi-régi nóta:

Boldog idők, szép gyerekkor,

Jöjjetek vissza egy szóra!

Ha az életben férjhez találsz menni,

És az urad rossz talál lenni,

Vedd elő a sodrófát,

És törd el a derekát!

Ha egyszer nagy leszel,

Néha rám is emlékezel,

Ne fájjon az, hogy nem találkozunk,

Hisz mind az élet, mi is változunk.

Elég minden évben egy tavasz,

Amely virágot fakaszt.

Szemedbe talán egy könnycseppet hozok,

Aztán hajtsál egy lapot, és újra feledve vagyok.

Szeresd a virágot!

Mert, ki a virágot szereti,

Rossz ember nem lehet!

Kis Petőfi nem vagyok,

Verset írni nem tudok,

De azért azt kívánom,

Hogy légy boldog e világon!

Tejes köcsögbe mászik egy légy,

Azt kívánom, hogy boldog légy!

Aeoli hársfa gyanánt zeng a költő dala hozzád,

Messze lakásából, vad vizek árja körül.

Ő maga gyötörődik, mert balsors átka hazáján,

Dúlva csapong balsors átka baráti felett.

Lányka! Ne értsd e kínt, mely keblemen égve terül el,

Néked öröm kell még, szép jelen, égi remény!

Majd, ha borul eged is, s epedő búd könnyekre fakaszt,

Emlékezz reám, veszteni, s tűrni tanulj!

Amennyi a zöld fűszál,

Égen ahány csillag jár,

Májusban a szép virág:

Annyi áldás szálljon rád!

Fogadd e pár sort szeretettel tőlem,

Évek hosszú során emlékezz felőlem!

Emlékezz rám, mint egy jó barát,

S velem együtt a boldog, vidám ifjúságra!

Szeretni egyet,

Szeretni hűn,

Szeretni egyet,

Sohasem bűn.

Ne tudd meg soha, mi a csalódás,

Legyen életed egy boldog álmodás!

Szeresd azt, kit szíved szeret,

Hogy egész életed boldog legyen!

Szívembe zártalak, kiskulcsa elveszett,

Így tehát… (név) örökre szeretlek!

Ne higgy a férfinak, ha rád nevet,

Ne higgy, ha könnyet ejt, hogy szeret,

Mert ki könnyen sír, könnyen felejt!

Ez a könyv (név) tulajdona,

Ne fájjon rá senki foga,

Mert akinek fáj a foga,

Menjen el az SZTK-ba,

Húzassa ki fájós fogát,

Ne kívánja más tulajdonát!

Utolsó lapra írom a nevemet,

Utolsó leszek, ki téged elfeled!