Nem szeret senki…
(Szegénykém, rossz kedvében írta. De ez nem igaz, mert én szeretem!!!)

Engem már nem szeret senki,

Az életem értelme semmi,

Azt sem tudom miért élek,

Egyedül már nagyon félek.

Ülök az órán egyedül,

Szünetben néha valaki mellém ül.

De én már nem szólok senkihez,

Megint nem értem mért van ez.

Azt hittem túl vagyok ezen a korszakon,

Dehogy is lehetnék, csak fekszem a padon,

Néha pár könnycsepp csorog az asztalon,

Azt gondolják: ”Mekkora barom!”

A barátaim elhagytak már rég,

Érdekli is őket, hogy mit csinálok én.

Úgy érzem, hogy lassan beleőrülök,

És aki még mellettem van elűzöm.

De lehet, hogy már nincs is ilyen,

Ki a bajban mellettem legyen?

Engem lassan felemészt a bánat,

És nem tudom, hogy mit csináljak!

Írta: Clara